Eredeti ár: 3390 Ft
Szállítás: 2-3 munkanap
Kiadó: L'Harmattan Könyvkiadó Kft.
Év: 2023
A színpadra állított alkotások és a társadalmi interakciók már nem értelmezhetők hagyományos esztétikai, dramaturgiai, műfajelméleti, illetve szociológiai, pszichológiai, antropológiai fogalmakkal. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a létrehozandó előadás kisebb vagy nagyobb emlékezetközösségnek szól, s nem ragadható meg sem a klasszikus reprezentációelméletek, sem az avantgárd, neoavantgárd, sem a posztmodern művészetelméletek modelljeivel. Az 1960-as évek közepétől megjelent a „szakrális színház” fogalma, ami – Hankovszky Tamás szerint – „hidat ver a múlt megszentelt pillanatai és a jelen között” és a „rituális színház”, amely – P. Müller Péter szavaival – a szentmise jegyeivel idézi fel a történetet. Prontvai Vera könyvtanulmányában Pilinszky színházeszményének továbbélését és folyamatos újrateremtését realizálja. Vidnyánszky Attila rendezéseiből a Krisztus-ábrázolásokat értelmezi, Visky András színpadi játékaiban pedig az azok révén megvalósuló központi metafora térbeállítását és ennek liturgikus működését vizsgálja. Mindketten kísérletet tesznek a poétikus és rituális vonásokat hordozó színház jellemzőinek elmélyítésére. (Sipos Lajos) ..
Prontvai Vera TÁRSADALOMTUDOMÁNY IRODALTÖRT.NYELV L'Harmattan Könyvkiadó Kft.
Formátum | könyv |
Kiadó | L'Harmattan Könyvkiadó Kft. |
Év | 2023 |
Katalógusszám (ISBN) | 9789636460051 |
Online ár | 2495 Ft |
Eredeti ár | |
Online kedvezmény | 28% |
Szállítás | 2-3 munkanap |
... | ... |