2013 és 2017 között Linda Boström Knausgardot időszakosan pszichiátriai osztályon kezelték, ahol elektrokonvulzív terápiát alkalmaztak rajta a gyerekkora óta egyre súlyosbodó depressziójának „gyógymódjaként”. A „gyárban” a kezelések előrehaladtával azonban a valódi lelki és testi gyógyulás helyett fokozatosan kezdtek eltűnni még az emlékei is, ennek ellensúlyozásaként végül az írásba kapaszkodott. De vajon mit ér egy író az emlékei nélkül? És mi az, amit meg tud őrizni a múltjából a jövője érdekében? A Napfénykór lapjain végigkísérhetjük ezeket a súlyos éveket, beláthatunk a pszichiátriai osztály működésébe, a bentlakók és az ápolók mindennapi életébe. És közben újabb részleteket tudhatunk meg az alkotó magánéletéből, a gyermekkor mellett a hirtelen világszerte ismert íróvá vált férjjel való házasság és válás, valamint a mentális betegséggel való hosszú küzdelem pillanataiból. A regény szomorú és dühös, mégis mélyreható kísérlet a múltba való kapaszkodásra, a történet megteremtésére, a...
Talán nem meglepő, hogy Szilárd Leót (1894–1964), a nukleáris láncreakció – és ezáltal az atombomba – lehetőségének felfedezőjét szépíróként is leginkább a globális atomháború veszélye foglalkoztatta.Szuperintelligens delfinek szövevényes lobbiba kezdenek, hogy kiharcolják a nukleáris fegyverek leszerelését, az Egyesült Államok és a Szovjetunió egymás nagyvárosainak aláaknázásában találja meg a béke bombabiztos garanciáját, űrbéli kutatók érkeznek a radioaktív romhalmazzá lett Manhattanbe, és egy nyilvános vécében keresik a magyarázatot a minden földi életet elpusztító katasztrófára… – legyen szó akár hidegháborús politikai szatírától, akár a távoli jövőben játszódó sci-firől, Szilárd Leó történetei végső soron mind a gombafelhő árnyékában játszódnak. A delfinek hangja ötletes és szórakoztató formában tálalt, változatlanul aktuális figyelmeztetés arról, hogy a tudományos fejlődés nemcsak az emberiség boldogulásához járulhat hozzá, hanem teljes megsemmisüléséhez is elvezethet.„A demokrá...
Bevásárlásnál a pénztárnál az idős férfi az apróját számolta. Amikor a sorban valaki türelmetlenkedett mögötte, a pénztárosnő avval nyugtatta, hogy hagyja szegény boomert! Méltatlankodott. Én boomer? Nem lehetek, hiszen 41-ben születtem, a baby boom meg csak 45-ben, a második világháború vége felé kezdődött. Abból is látszik, hogy boomer, hogy tudja, mikor volt a második világháború, mosolygott rá a pénztárban ülő kislány.Jásdi István új kötetében a Balaton-parti árnyas fák alatt, egy pohár csopakit kortyolgatva, hajdani erős fiúk és egykori szép lányok beszélgetnek valaha gyorsan pergő, immár meglassult életük apró-cseprő vagy éppen fontos történéseiről és a világ sorsfordító eseményeiről. Családról, barátságról, ünnepekről, szüretekről, betegségekről és gyógyulásokról, 9/11-ről, klímaváltozásról, Covid-járványról, háborúról. A kilencvenes és kétezres évek emlékei hol szikár, naplószerű bejegyzésekben, hol finom humorral és iróniával átszőtt, olykor megható vagy fájdalmas életképekben...
Személyre szabott könyvajánlatok!
Tisztelt Vásárlónk! Annak érdekében, hogy az ízléséhez minél közelebb álló könyveket tudjunk a figyelmébe ajánlani,
arra kérjük, hogy fogadja el az ehhez szükséges cookie-kat a "Rendben" gomb megnyomásával. Ennek hiányában weboldalunk csak a működéshez feltétlenül szükséges sütiket telepíti.